A védőépület helyreállításánál fontos szempont a látogatók számára az egykori aula nagyságának érzékeltetése, minimum virtuális technikával.
Az épületeket Krassói Virgil (az ő munkája volt többek közt a Pongrác úti lakótelep; a nevét egy 1978-as kiadványban egyébként Krassóynak írták) és Módos Ferenc tervezte.
Ráadásul a szegényebb családból származó hallgatók esetében még fontosabb, hogy hamar munkába tudjanak állni, tette hozzá.
Nem kell túlzásokba esni: egy közös társasjátékhoz vagy főzéshez ki sem kell mozdulnod a négy fal közül, de máris bearanyozhatod picit az unalmas hétköznapokat.
A fiú a farmon lakik, kéthetente látogat haza, emellett a téli és a nyári szünetet is otthon tölti.
A műsor további két budapesti helyszínről is bejelentkezik, így az MTV-díjátadó valamennyi követője megismerheti a főváros panorámáját.
Az érzékszervi bírálatot Miskolcon tartották, az ünnepélyes díjátadó pedig Budapesten rendezte meg a Pálinka Nemzeti Tanács.
Ezzel kárpótolhatja a cserbenhagyott és csalódott rajongóit. Természetesen ezért díjazásban nem részesül – közölte a csatorna.