Jump to content

Egyre népszerűbb a Bubbles, az első magyar non-stop önkiszolgáló mosodalánc

2016. 04. 27. 14:23

Most Kecskeméten nyitottak új helyet, de nemsokára az összes nagyobb városban megtalálhatod őket.

Korábban már írtunk a Bubbles-ról, amit egy magyar férfi alapított, ír felesége igényeire építve.

Érdekes ötlet volt, bár nem új: Amerikában már komoly múlttal rendelkeznek. Gondoljatok csak a sorozatokra (például a Jóbarátokra) és a filmekre, amikben a mosodákban beszélgetnek az ismerősök, vagy épp bizarr módon épp itt ismerkednek egymással az emberek.

Európa több országában is találni ilyen helyeket – bár elvétve – itthon pedig öt éve a Bubbles volt az első non-stop önkiszolgáló mosoda. Mára országos mosodalánc lett, berendezkedtek Székesfehérváron és Kecskeméten is, a jövőben pedig több hazai nagyvárosba szeretnének eljutni.

A közösségi szolgáltatások egyébként egyre jobban fejlődnek itthon. A Bubble sikere annak is köszönhető, hogy kialakításában figyeltek rá, hogy ne rideg, idegenekkel teli kínos hely legyen, hanem úgy érezhesd magad, mintha egy kávézóba csöppennél.

Idén már ötéves a cég, és egyre sikeresebb – a következő években még több mosodát szeretnének nyitni. Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, a Wallis Asset Management stratégiai igazgatója is izgalmas vállalkozásnak tartja a Bubblest, ezért a vállalkozás mögé állt, és a jövőben a vállalat 20-25 Franchise Partner bevonásával még legalább 50 mosodai egység nyitását tervezi vidéken.