Jump to content

Egymillióan már kérelmezték a magyar állampolgárságot

2017. 10. 03. 19:54

Egymillióan már kérvényezték a magyar állampolgárságot, s hamarosan sor kerülhet az egymilliomodik új állampolgár eskütételére is - közölte a nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten. Potápi Árpád János arról is beszélt a Veszélyben Kárpátalja jövője? címmel rendezett konferencián, hogy a magyar kormány az ott élők közül minden társadalmi rétegnek igyekszik segíteni. 

Az államtitkár kitért arra, hogy Kárpátalján idén több mint tízezer gyermek vesz részt a gyermekétkeztetési programban, amelyre 200 millió forintot fordít a magyar kormány. A pedagógusokat, a művészeti iskolák oktatóit 871 millió forinttal segítik, támogatják az egyházi személyeket, az egészségügyben, médiában dolgozókat - jelezte. 

Potápi Árpád János kiemelte a magyar oktatási rendszer folyamatos megerősítésének fontosságát is. Kárpátalján a főiskola működtetésére több mint 6 milliárdot fordítottak az elmúlt években, míg a múlt héten az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ alapkövét helyezték el, erre 600 millió forintot különítettek el.

Kárpátalján nincs olyan társadalmi réteg, amelyet a magyar kormány ne segítene - összegzett az államtitkár. 

A nemzetpolitikai területre fordított forrásokat értékelve rámutatott: 2009-ben, a szocialista kormányzás utolsó teljes évében ez a forrás 9,1 milliárd forint volt, tavaly már meghaladta a 73 milliárdot. Az államtitkárságnál és a Bethlen Gábor Alapnál lévő források megtízszereződtek - jegyezte meg. 

A szülőföldön való boldogulás érdekében a szakképzést és a régiós gazdaságfejlesztést célzó programok indultak - közölte az államtitkár. Előbbi kapcsán jelezte: 2015 a szakképzés tematikus éve volt, s eddig 888 millió forintból 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrehozását segítették. A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében 2016-ban 117 fiatal vállalkozót - köztük 15 kárpátaljait - támogattak összesen 600 millió forinttal.  

Potápi Árpád János kitért arra a célkitűzésre is, hogy több gyermek szülessen a magyar családokban, illetve a vegyes házasságokban is. Mély demográfiai válság jellemző a Kárpát-medencében - mutatott rá, és beszámolt azon kormányzati erőfeszítésekről, amelyek a helyzet megváltoztatását célozzák. 2018 januárjától az anyasági támogatást és a babakötvényt is kiterjesztik az egész Kárpát-medencére - ismertette. 

A szociális eszközök, támogatások mellett ugyanakkor szemléletváltásra, gondolkodásmódbeli változásra is szükség van - hangsúlyozta. 

Grezsa István kormánybiztos a Kisebbségi Jogvédő Intézet rendezvényén reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb "visszatér a józan ész terepére" a két ország kapcsolata, ebben - mint mondta - Magyarország egyértelműen a jog és az igazság pártján áll. A 21. század Európájában az az oktatási törvény, amit Ukrajna tervez bevezetni, elfogadhatatlan - mondta, s egyúttal érthetetlennek nevezte, hogy a korábbi gyümölcsöző kapcsolatok, amelyek nemcsak a kárpátaljai magyarság, hanem a többségi nemzet segítését is magukban foglalták, ilyen hirtelen "feláldozhatók egy politikai vita oltárán". 

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke arról beszélt: a kárpátaljai magyarság jövője veszélyben van, hiszen oktatási rendszer nélkül aligha maradhatnak fenn. Az elfogadott és tervezett törvények soha nem látott mértékű veszélyt jelentenek - fogalmazott, és megköszönte a magyar kormány és társadalom kiállását. 

Szerinte lenne mód arra, hogy olyan megoldás szülessen, amely a kárpátaljai magyarság és a többi kisebbség számára is kielégítő. Ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, hogy az álláspontok nem közelednek egymáshoz, s nem sok esély van a törvény módosítására - közölte.

Értékelése szerint arról van szó, hogy Ukrajna betartja-e a nemzetközi szerződéseket, a szomszédos országokkal kötött megállapodásokat, saját alkotmányát, ha ez nem történik meg, akkor minden megtörténhet Ukrajnában. 

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes köszöntőjében azt mondta: Kárpátalja mindig is a magyarlakta területek szerves része volt. Ismét eljött idő arra, hogy a kárpátaljai magyarság kiállása viszonzásra találjon az anyaország és Budapest részéről. 

Minden magyar felelős minden magyarért - fogalmazott, és kitért az utóbbi időben Kijevben elfogadott törvénymódosításokra. Ezek arra engednek következtetni, hogy Ukrajnában felerősödtek a nacionalista törekvések - mondta, szintén megállapítva: ennek súlyos hatása lehet a kárpátaljai magyar oktatási rendszerre, ellehetetlenítheti azt.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere azt mondta: egy független ország területén, egy kiegyensúlyozott európai politika határvonalán elvárnák, hogy minimum az eddigi feltételeket biztosítsák számukra. A magyarok törvénytisztelő polgárai Ukrajnának, de az is törvényben van rögzítve, milyen jogai legyenek a kisebbségeknek - hangsúlyozta. 

Hozzátette: Budapest és az anyaország támogatására szükség volt, van és lesz is.

(Forrás: MTI | hirhatar.hu)