Jump to content

Legendás budapesti kéváházak - New York

2016. 02. 10. 16:53

Budapest igazi kávévárossá vált a századfordulóra. Az 1900-as években már vagy ötszáz kávéház, kávézó volt a fővárosban. Akadt köztük jónéhány, amely kiváló íróink, költőink, humoristáink vagy újságíróink második otthonának számított.

Hogyan született a híres kávéház? Arányi Miksa az 1870-es években Párizsba utazott, ott megismerkedett a New York Biztosító Társaság igazgatójával, aki magyarországi hálózat kiépítésével bízta meg. Hauszmann Alajost kérték fel a tervezésre; a palotát 1894-ben adták át. Földszintjén fényűző módon berendezett kávéházat nyitottak.

Az anekdota szerint a megnyitó napján az akkor újságírótanonc Molnár Ferenc a Dunába hajította a kávéház kulcsát, hogy azt soha többé ne lehessen bezárni. Heltai Jenő leírása szerint ez meg is valósult, a művészek gyakorlatilag bent éltek.

"A pazar New Yorkban kitisztították a cipődet, kivasalták a ruhádat, késő este is megborotváltak, lenyírták a hajadat meg a körmödet... A kávéház műhely és íróasztal volt, balsorsban lakás és éjjeli szállás is, hiszen hajnaltól hajnalig nem kellett belőle kimozdulni. A New York minden előkelőségével is demokratikus kávéház volt. (…) Varázsának senki sem tudott ellenállni. Mindenki mindenkit ismert benne. A pincér rögtön kiszolgált, meg sem várta, hogy rendelj valamit. Szó nélkül megkaptad mindennapi feketédet, és hozzá a tintatartót meg az írópapirost."

Karinthy "Nyehónak" becézte a helyet. Itt találkoztak a Nyugat és a Pesti napló szerkesztőségének tagjai. Állítólag a karzaton ülve írta meg Molnár Ferenc a Pál utcai fiúkat. Ide járt Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Gárdonyi Géza, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Weöres Sándor is.

A New York dicsőséges időszaka a második világháborúval lezárult. Az épület tetejét géppuskafészekké alakították, a kávézó istálló lett. A háború után itt működött a Hungária Kávéház. Az 1990-es évekre gazdátlan lett az épület, 2001-ben vásárolta meg a Boscolo csoport, hogy felújítva újra kinyissa.