Jump to content

Legendás budapesti kéváházak - Zsolnay Kávéház

2016. 02. 14. 16:47

Budapest igazi kávévárossá vált a századfordulóra. Az 1900-as években már vagy ötszáz kávéház, kávézó volt a fővárosban. Akadt köztük jónéhány, amely kiváló íróink, költőink, humoristáink vagy újságíróink második otthonának számított.

A kávézók valódi közösségi terek voltak, ahol sokféle ember megfordult, ahol baráti és üzleti találkozókat tartottak, ahonnan akár politikai mozgalmak indultak. Itt olvasták el a vendégek az újságot, itt vitatkoztak egymással, csendesen szemlélődtek az ebédjük vagy uzsonnájuk felett üldögélve, vagy éppen itt írtak órákon keresztül.

E kávéházak közül csak kevés működik még ma is ugyanabban az épületben, amelyben annak idején megnyitott. Régi, patinás intézmények, érdemes megismerni őket. Öt olyan régi, híres kávéházat mutatunk be, ahová ma is beugorhattok.

A Britannia Szálló kávéháza - ma Zsolnay Kávéház

Egészen a 19. századra nyúlik vissza a Teréz körút egyik leghíresebb épületének története. A mai Szondi utca-Teréz körút sarkon álló épületet kiszemelte magának egy szállodás, átalakíttatta, és Budapest egyik legkorszerűbb szállodáját nyitotta meg Britannia néven 1913-ban. Nem sokkal később Németh Aladár és neje vette át a szállodát, ők üzemeltették az államosításig.

Kávéházat nyitottak, a nevezetes Szondi sörözőt, Móra Ferencnek pedig, aki törzsvendégük volt, külön szobát tartottak fenn.

A Britanniában indult a Móricz Zsigmond által alapított egyedülálló irodalmi-közéleti szalon, a Nyugat Barátok Köre is.

Az államosításkor Némethéknek el kellett hagyniuk a szállodát; az intézmény a Béke Szálló nevet vette fel. Egészen a kilencvenes évekig Orfeum néven szórakozóhelyet működtettek - itt lépett fel annak idején fiatal, kezdő színészként Bitskey Tibor és Bodrogi Gyula, itt kezdett el táncolni Klapka György. És itt lépett fel a néptáncosok között egy híressé vált 1956-os fotó főszereplője, a 15 évesen hősi halált halt Szeles Erika. Az alábbi fotó 1972-ben készült a Béke Szálló előtt.

A Béke Szállót 1985-ben átépítették, a kávéházat az első emeletre költöztették, és az egyedi, a szálloda számára készülő porcelánok miatt használatra megkapta a Zsolnay nevet. Ma a Radisson Blu Béke Hotelben újra a földszinten találjátok. Szeretnék feleleveníteni a klasszikus kávéházi hangulatot, november 11-én például Ugron Zsolnával lesz beszélgetés.