Kellemes nyári napon, teli hassal és kialvatlanságból eredeztethető figyelemzavaros állapotban lejtettem be a Margit körúti cukrászdába. Na, így próbálja meg bármilyen édesség felkelteni az érdeklődésemet, ha tudja! És magam is nehezen hiszem, de tudta.
A Monofunál már a koncepció is figyelemre méltó. A név is utal rá, hogy itt egyszerre egy dolog körül forog minden. Az üzlet megálmodói, Märcz Éva és Lovász József nagyjából kéthavonta kiválasztanak egy francia finomságot, amit aztán több ízben készítenek el az aprócska üzletben, ami egyben a műhelyük is. Franciát, mert a személyes kedvencük is ez a vonal, meg mert ezek az édességek alkalmasak arra, hogy különböző íz és színvariációban álmodják őket újra. (A dobos tortának mondjuk biztosan nehezebb lenne megmutatni öt arcát.)
Múlt hónapban még a brulèe volt a főszereplő, most pedig a kiemelt figyelmet az eclair kapja, ami szerintem a fánkok királynője, úgyhogy jól áll neki a reflektorfény.
A tulajdonosok közül Évi tüsténkedik éppen a pult mögött és várja a kérdéseimet, én meg csak hebehurgyán vetek neki oda pár gondolatot. Nehéz a fánkokon kívül másra koncentrálni.
Az enteriőr letisztult, de kifejezetten barátságos, pont megfelelő arra, hogy a hűtőpult mögötti termék legyen benne hangsúlyos. És ezek az eclairek csodás színekben pompáznak, a mellettük sorakozó gyümölcsös vizek pedig kellemesen váltják ki a megszokott cukros üdítős vonalat.
Kávé is van, jóféle. Tóth Sándortól érkeznek (Carraro kávé), és szakképzett barista teszi eléd.
Még mindig nem vagyok éhes, de a szemem egyre erősebben győzködi a gyomromat. Mi legyen?
Talán azért nem tűnt fel, mert szívesen üldögélnék itt egy órácskát. Viszont akkor dobozoljunk egy gyümölcsös és egy bevállalósabb ízt. Nagy kő esik le szívemről, mert az édességek 80%-a belőlem csak fanyalgást vált ki. Legalább nem látják az arcomat, amikor először beleharapok és nem ízlik.
Otthon azért már érzem az erőt magamban és nekiveselkedek. Ide jöhetne egy kis dobpergés majd a győzelmi harsonák. Nem mondom, hogy eclair szakértő vagyok, de nekem ez így tökéletes. Málnás-licsis és sós pisztáciás verziót kóstolok, de képtelen vagyok kedvencet választani. Mert igazi, karakteres ízeket érzek, nem a cukrot és nem a lisztet. Az egyetlen probléma, hogy egy perc sem kell az elpusztításához. Simán belém férne akár négy darab is, és csak az állít meg az utolsó falatoknál, hogy még egy férfival is teszteltetni akarom. Ő sem éhes és amúgy sem az evésért él, de felragyog a szeme harapás közben. Szereti. Szerintem ezt mindenki szeretné.
De térjünk vissza a földre, a száraz tényekhez. Egy eclair 600 pénz. Olcsó? Nem olcsó? Maradjunk annyiban, hogy bitang jó! És a desszertezés luxus meg élvezet. Ha költ rá az ember, ilyenre költsön.
Még egy hónapig válogathattok a 8 csodás íz közül, aztán ismét valami más jön, amit egyelőre még homály fed. Éviék már tudják, de csak nem árulták el, úgyhogy javaslom, hogy ti is kövessétek be a Facebook oldalukat, ott mennek a friss hírek.
Feketeribizlis-ibolyás, mangós-passiógyümölcsös-mogyorós fánkocskák, visszajövök értetek!
