Jump to content

A világ legjobb női séfje is főz az OTP Gourmet Fesztiválon

2017. 05. 13. 13:14

Csütörtökön kezdődik az ország legszínvonalasabb gasztroeseménye, amelynek központi témája ezúttal a mangalica és az eper lesz.

Minden eddiginél átfogóbb választékkal és színesebb programkínálattal vár benneteket is az idei Gourmet Fesztivál május 18-21. között a Millenárison.

Az elmúlt évtizedben óriásit fejlődő hazai gasztronómiával együtt az evést-ivást komolyan vevő tudatos fogyasztók, más szóval a gourmet-k száma is jelentősen nőtt. Részben az ő igényeiket igyekszik kielégíteni a fesztivál: a hétvégén egy időben egy helyen kínálja ételeit a hazai csúcséttermek többsége, köztük a legjobb fővárosiak (beleértve mind a négy Michelin-csillagos éttermet) és a kiemelkedő vidéki vendéglátóhelyek is.

Sőt, idén már az ország határait is átléphetjük, hiszen négy környező országból is érkeznek sztárséfek, többek között ott lesz Ana Ros, akit nemrég a világ legjobb női séfjének választottak. Ami az ételeket illeti, a kovászolt spárgától a tokhaltatáron át a malacfülsalátáig, a kanizsai dödöllétől a kacsamell teriyakiig terjed a kínálat, és a desszertekről még szó sem esett.

A Gourmet Fesztivál azonban nemcsak a megrögzött ínyenceknek szól, azokat is tárt kapukkal várja, akik egyszerűen szeretnének egy jót enni és inni, és nem vonzza őket a fine dining világa. A fesztiválon lesz igazi olasz pizza, kézműves hamburger, sőt sztrapacska és slambuc is, persze mindegyik kiváló minőségben.

Az idén a mangalicára és az eperre fókuszáló esemény felhozatalában több mint 200 különböző étel és még több ital szerepel, a teljes menü itt tölthető le.

A gourmetközönséget exkluzív ebédekkel és vacsorákkal várják, a tudásra is éhezők workshopokon tanulhatnak profiktól, a gasztroszínpadon pedig mindenki megtalálhatja a neki tetsző előadást és kóstolót. A gasztrocelebektől a Michelin-csillagos séfekig, illetve a dödöllétől a homárig terjed a kínálat. Ráadásul idén már a családosokat is külön helyszín fogadja, ahol a babakonyhától a tinédzser főzőiskoláig minden megtalálható. A háromnapos programdömping a Gourmet-díjátadóval zárul, ahol idén először díjazzák a legjobb kiállítókat és a legkiválóbb ételek készítőit. Mindebben a közönség véleményére is számítanak a szervezők, a szavazók körében pedig értékes gasztroajándékokat és élményeket sorsolnak ki.

Végül, de nem utolsó sorban, mindezt változatlan jegyárak mellett kínálja a fesztivál: a napijegy 3900 forintba, a négy napos bérlet 7900 forintba kerül.

A belépő minden eddiginél több kóstolót és ajándékot tartalmaz, amelyek összértéke bőven meghaladja a napijegy árát.

A látogatók többek között világklasszis mádi furmintot, prémium belga söröket, pálinkát, skót whiskyt is kóstolhatnak. Mindehhez értékes borospohár is jár, de egy street food falatka is dukál a belépőhöz, sőt egy Magyar Konyha és egy Jamie Magazint is hazavihetnek magukkal azok, akik kilátogatnak a Millenárisra.

(Forrás: gourmetfesztival.hu)