A Bombay Budapest az Október 6. utcában egy frissen nyitott, vagyis tulajdonképpen pre opening státuszban nyitva lévő bistro-fine szintre berendezkedett étterem, ami azért sem nyitott még meg teljesen mert a tulajdonosai a végtelenségig akarják tökéletesíteni előtte.
A négy indiai barát által megvalósított étterem ötlete egy máltai krikettmeccsen született. Arra jutottak, hogy Magyarországon - ahol egyébként élnek - nincs egy igazán elit indiai étterem sem, csak középkategóriásak és kifőzdék. Az étterem végül 3 évig készült, míg elnyerte mai formáját, ami egy eddig itthon még nem látott minőségű, ízig-vérig indiai bisztró lett. A szakácsokat Goáról hozták, ráadásul kétszer is, mert az első garnitúrával nem voltak elégedettek, így inkább újraszerveztek egy új csapatot nem spórolva idővel, pénzzel és energiával.
Ahogy belép az ember az ajtón rögtön látja, hogy itt emelték a tétet, ez nem a szokványos hangulat, igazából egy Michelin csillagos étterem belsejében is lehetnénk. Az étterem logója a fésűkagyló türkizkék alapon is luxus hangulatot áraszt, amit tovább emel az enteriőr anyaghasználata a rengeteg bársonnyal, arany borításokkal, és akkor még a kifutópálya világítású fekete csempés mosdókról még nem is beszéltem. Három különböző szint van, alul találunk egy szeparét is, két bár, és ami a legdurvább volt számomra, hogy nyitott a konyha, vagyis egy plexin látjuk a szakácsokat, ahogy pörgetik a speckó indiai kenyereket, és olyan gépeket, amikről fogalmunk sincs Európában, hogy mire jók, de jól néznek ki.
Azért is durva, hogy így bekukucskálhatunk, mert az indiai éttermek konyháira nem igazán jellemző a tisztaság, ami nem is feltétlenül az igénytelenség miatt van (az bárhol előfordulhat ugye), hanem mert tényleg olyan módszerekkel, és olyan alapanyagokkal dolgoznak, amik extrém rendetlenséget csinálnak. Itt azonban büszkén vállalják, hogy tisztaság van, bepillanthattunk a kétszintes modern konyhába is, ahol egyébként csak a mosogató magyar.
Az indiai étkezési kultúra ugye úgy van, hogy mindent az asztalra, és mindenki markol amiből szeretne, így mi is berendeltünk egy tonna ételt. Az étlapon találunk ismerős (már akinek ismerősek az indiai kaják) ételeket, meg olyanokat is, amik csak random betűknek tűnnek egymás mellé pakolva, de jól hangzanak az összetevői. Kezdésnek egy mango lassit adoptáltunk magunkba, ami az indiaiak klasszikus krémes-joghurtos itala, amit örökre tudnék inni, étkezés közben is segít elsimítani a brutál fűszeres fogásokat.
A seafood chowder-t gondolkodás nélkül bekértem indításnak, és egyáltalán nem bántam meg, mivel végre nem a klasszik tenger gyümölcsei mixet öntötték csak fel valamivel, hanem vagy háromféle kagylóhús – héjakkal és anélkül – és rák képviseltette magát a tányér alján, amit egy mesterien komponált fűszeres-paradicsomos krémlevessel öntöttek nyakon.
Jóllaktam – mondtam ezután, aztán már fedezhettem is fel tovább az asztalon lévő egzotikumokat, mint a banánlevélben főtt tamarindos tőkehalat, vagy a “puskaporos” mártással készült curry leveles rákfarkakat. Mindehhez a számomra a világon legjobban kedvelt kenyér típusait mártogattam mangó chutneyba, a frissen készült naan kenyeret, abból is a fokhagymásat először.
