Jump to content

Újra itt az I Bike Budapest bringás felvonulás

2016. 04. 22. 08:51

Íme minden fontos infó a szombati 22 kilométeres rendezvényről.

Holnap, április 23-án tartják az I bike Budapest biciklis felvonulást a fővárosban. A rendezvényt először tavaly tartották meg, a nagy sikerű Criticalmass utódaként pedig ezt is évente rendezik meg. A felvonulás 15:00-kor, a 9. kerületi Közraktár utcából indul és közel 22 km megtétele után a Margitszigetre érkezik meg, körülbelül este hétkor lesz a Rózsakert alatti réten a szokásos bringaemelés. Ezt szabadtéri filmvetítés követi, a Budapest Secret Cinema szervezésében a Samsara című filmet lehet majd megtekinteni.

A felvonulás lezárt útvonalon, rendőrségi biztosítás mellett halad, a zökkenőmentes lebonyolításához 350 rendezői pólóban segítő szervezőre van szükség. Ők lesznek a menet biztosítói, ők engedik át a forgalmas busz- és villamosjáratokat, a gyalogosokat és pár helyen az autókat a meneten, aki kedvet érez magában ehhez, itt tud jelentkezni.

Az egész délután tartó rendezvényre sok helyről saját szervezésben indulnak csoportok. Majdnem minden kerületben és több Budapest környéki városban, például Solymáron, szerveznek külön meneteket már kora délutántól, természetesen ezekhez is lehet csatlakozni. A listát megtaláljátok az esemény Facebook-oldalán, sok más hasznos információ mellett. Az I bike Budapest szervezője a Magyar Kerékpárosklub, támogatója a bringás mozgalmat régóta segítő Holland Nagykövetség. Már csak a jó időnek kell szurkolni, pattanjatok ti is bringára!