Jump to content

Újra királyt koronáznak Székesfehérváron

2016. 07. 29. 11:08

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 12–21. között a Székesfehérvári Királyi Napokat.

Székesfehérvár - a királyok városa, amiről minden évben meg is emlékeznek a helyiek, méghozzá egy 10 napon át tartó, királyok korát idéző vásári hangulattal, előadásokkal, mulatsággal.

Az összművészeti fesztivál természetesen Szent István ünnepe köré van szervezve, és az egykori főváros legfontosabb eseménye az évben. De nemcsak a helyiek számára kötelező program, más városokból is érkeznek minden évben, hogy ki ne hagyják ezt az egyedülálló élményt, amit csak Székesfehérvár tud nyújtani.

Akármelyik korosztályba tartozol, ez az ünnepségsorozat mindenképpen tetszeni fog, a szervezők ugyanis minden évben odafigyelnek rá, hogy a kicsiktől kezdve az idősebbekig, mindenki élvezze ezt a különleges hetet.

És erről meg is győződhetsz, ha megnézed a színes program felhozatalt: Koronázási Ünnepi Játékok, középkori vásári hangulat, izgalmas, korhű játékok, fényfestészeti alkotások a belvárosi épületek falain, fölénk magasodó óriásbábok, Vak Béla királlyá koronázásának ceremóniája, komoly-, könnyű- és katonazenei koncertek és a nemzetközi néptáncfesztivál színes forgataga vár téged.

A rendezvény egyik különlegessége a Fény utca, ahol Európa legnagyobb fénnyel festett összefüggő alkotásával találkozhatsz. A Fő utca házfalaira, ugyanis mozgó történelmi képregényt vetítenek. Esténként ráadásul itt ingyenes zenei koncerteket is hallgathatsz, olyan fellépőkkel, mint Fenyő (aug. 13.), Rúzsa Magdi (aug. 14.), a Csík Zenekar (aug. 15.) és Charlie (aug. 16.).

A nagyszabású rendezvény fénypontja a Koronázási Szertartásjáték lesz augusztus 13-án és 14-én a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett álló szabadtéri színpadon. Ezt a produkciót megálmodói minden évben egy-egy itt koronázott magyar király élettörténete bemutatásának szentelik. 2016-ban megújult díszletek között készül II. (Vak) Béla király regényes történetének színrevitelére Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója.

II. Béla szerepét az előző évben Vak Béla édesapját, Álmos herceget játszó Száraz Dénes tolmácsolja.

Persze nem csak a Koronázási Ünnepi Játékok miatt érdemes ellátogatni Székesfehérvárra: a szertartásjáték után, augusztus 16-án ugyancsak az ország egyik legnagyobb épített szabadtéri színpada ad otthont a Musica Sacra című ünnepi koncertnek.

A hangverseny kuriózum a komolyzene kedvelői számára, akikaugusztus 16-án Gioachino Rossini világhírű egyházi remekművét, a Stabat Matert hallgathatják meg. A művet a Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, Rost Andrea mellett a világ egyik leghíresebb operaháza, a moszkvai Bolsoj színház vezető szólistái, Svetlana Shilova, Maxim Paster és Petr Migunov adják elő a több mint száz éves Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a régió énekkaraiból álló, közel kétszáz fős Egyesített kórus közreműködésével. Az est karmestere Drahos Béla, Liszt Ferenc-díjas magyar fuvolaművész, karmester lesz.

Az augusztus 20-ai Fehérvári királyok menete egy páratlan történelmi felvonulás az egyenként is művészeti alkotásnak számító, immáron tizenöt darabból álló Árpád-házi óriásbáb-gyűjteménnyel, az Alba Regia Táncegyüttes őket kísérő kétszáz fiatal néptáncosával és Kárpát-medence legkiválóbb néptáncegyütteseivel.

Az augusztus 17–21. között zajló XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál belvárosi táncszigetekkel, folk estekkel, izgalmas gasztronómiai utazásokkal, gyermekfoglalkozásokkal, különleges fesztiválligettel és ünnepi tűzijátékkal koronázza meg a Székesfehérvári Királyi Napokat.

Nincs még egy olyan varázslatos kis hely, mint Székesfehérvár, a Királyi Napokat pedig kifejezetten nem érdemes kihagyni, hiszen ezt az egyedülálló hangulatot csak itt és ebben az egy hétben tapasztalhatod meg az egész országban.