Jump to content

Csaknem 4500 néző a 6. Mozinet Filmnapokon

2016. 11. 03. 09:13

A 6. Mozinet Filmnapokon a Cannes-ból érkező legújabb filmszenzációkra hatalmas érdeklődés mutatkozott: Park Chan-wook (A szobalány), Asghar Farhadi (Az ügyfél) és az Oscar-díjas Michael Dudok de Wit (A vörös teknős) alkotásaira már elővételben elkelt az összes jegy a Puskin moziba és a fesztiválon résztvevő 13 fővároson kívüli art moziban is több teltházas vetítést tartottak. A rendezvényre több film alkotója ellátogatott: az említett Dudok de Wit mellett Alain Guiraudie (Állva maradni) és Juho Kuosmanen (Olli Mäki legboldogabb napja) válaszolt a közönségtalálkozókon a nézők kérdéseire. A fesztivál legsikeresebb filmje az iráni Az ügyfél volt, a kétszeres cannes-i díjas alkotást (legjobb forgatókönyv és legjobb férfi színész) összesen 804-en nézték meg.

Hat filmet premier előtt vetítettek a mozik, további tíz pedig talán utoljára volt látható a mozivásznakon. Mindegyik filmben közös, hogy először a világ legrangosabb filmes mustráján, Cannes-ban mutatták be őket, így a Filmnapok négy napja alatt az országosan résztvevő 14 art moziban a filmbarátok a kortárs filmművészet legjavában merülhettek el. A fesztivál legsikeresebb filmje az iráni Az ügyfél volt, a kétszeres cannes-i díjas alkotást (legjobb forgatókönyv és legjobb férfi színész) összesen 804-en nézték meg. A Nader és Simin – Egy elválás története rendezője az új filmjében is egy párkapcsolat válságát dolgozza fel, de még az Oscar-díjas elődnél is nagyobb feszültséget teremtve, finoman bemutatva a modernizálódó Teherán társadalmi változásait is. Asghar Farhadi filmje december 8-án kerül országosan a mozikba, de november 11-én 17.30-tól az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy újabb premier előtti vetítést tartanak azoknak a budapesti érdeklődőknek, akik nem jutottak be most a vetítésre.

Csupán néhány nézővel csúszott le a dobogó tetejéről A szobalány, amelyre 796-an váltottak jegyet a négy nap alatt. Az Oldboy rendezője ezúttal az 1930as évek Koreájába kalauzol, a japán megszállás éveibe. Egy pénzéhes szélhámos felbérel egy ifjú zsebtolvajnőt, hogy egy japán úrnő szobalányaként férkőzzön annak a bizalmába, így segítve, hogy a férfi megszerezze a nő pénzét. A különösen csavaros történetben a két gyönyörű nő erotikus fantáziái szépen lassan valóra válnak, és a szerelmi háromszög résztvevőinek választaniuk kell, ki mellé állnak az érdekektől hemzsegő harcban. A Filmnapokon a budapesti vetítés előtt az érdeklődők egy előadást hallhattak a koreai kalligráfiáról és ki is próbálhatták ezt az írást, autentikus eszközökkel. A Koreai Kulturális Központ támogatta ezt a kiegészítő programot és legközelebb a film az ő szervezésükben lesz látható, a Koreai Filmfesztiválon november 11-én és 12-én. Az országos mozipremierig is csak december 1-ig kell várniuk az ázsiai film szerelmeseinek.

A vörös teknős sem sokkal maradt le a második helyről, 784 néző volt kíváncsi rá. A csodálatos animációs film a nagyhírű japán Ghibli Stúdió első olyan filmje, amelyen nem-japán rendezővel dolgoztak. Michael Dudok de Wit holland rajzfilmes az Apa és lánya című rövidfilmje után (amelyért Oscar-díjat kapott) egy levelet kapott a japán stúdiótól, amelyben felkérték, hogy készítsen nekik egy egyészestés filmet, amelyhez teljes művészi szabadságot biztosítottak. Kilenc év munka után készült el A vörös teknős, főszerepben egy hajótöröttel, akinek egy lakatlan szigeten kell új életet kezdenie.

Dudok de Wit a Mozinet és a Kecskemétfilm közös meghívására érkezett hazánkba, a magyar rajzfilmstúdió számos szakembere dolgozott a filmen. Az első közönségtalálkozót Kecskeméten tartották pénteken, majd szombaton a Puskinban is teltház előtt válaszolt a nézők kérdéseire, végül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációszakos diákjainak is masterclass-t tartott, a vasárnapi időpont ellenére hatalmas érdeklődés előtt. A holland alkotó nyíltan és közvetlenül beszélt a hosszú alkotófolyamatról, a nehézségekről, a japán producerekkel való együttműködésről és a szenvedélyről, amely nélkül nem tudta volna végigcsinálni ezt a csaknem egy évtizedet. Egyik találkozón sem mulasztotta el a magyar szakembereket dicsérni, akik részt vettek A vörös teknős elkészítésében. Az országos premiert január 12-én tartják, de előtte A vörös teknős az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nyitófilmjeként is látható lesz, november végén.

November 17-én kerül a magyar mozikba Bruno Dumont új filmje, A sors kegyeltjei...meg a többiek, amelyet szintén nagy sikerrel vetítettek a Filmnapokon, több mint 600 jegyet váltották rá. A francia sztárok (Juliette Binoche, Fabrice Luchini) szereplésén túl, a siker talán annak is köszönhető, hogy a rendezvény plakátjára a film egyik emblematikus figuráját, a történet egy pontján felszálló felügyelőt választotta a Mozinet és a Filmnapok első napján az érdeklődők ki is próbálhatták, hogy milyen érzés a repülő felügyelő bőrébe bújni. A „felügyelőreptetés” fantázianéven futó program során számos fotó készült a vállalkozó kedvű nézőkről. A felügyelő mellett még jó pár felejthetetlen karaktert köszönhetünk a filmnek, ez adta az ötletet a Mozinetnek, hogy egy 12 darabos karakterkártyát készíttessen a premierre, amellyel az autóskártyák mintájára egy partit játszhatnak is francia filmek rajongói. A kártyák már elérhetők a budapesti művészmozikban, A sors kegyeltjei...meg a többiek pedig november 17-én érkezik.

Alain Guiraudie, az Állva maradni rendezője is elkísérte a filmjét hazánkba, először Budapesten, majd Debrecenben vett részt közönségtalálkozón. Az idei cannes-i filmfesztivál legkülönösebb filmjének kikiáltott francia alkotásra is sokan voltak kíváncsiak, talán köszönhetően a magyar plakátnak (Merényi Dániel munkája) és a magyar előzetesnek is, amelyben a Kispál és a Borz egyik klasszikus száma hallható. Guiraudie saját elmondása szerint nagyon örült a közönség érdeklődésének, mert sok olyan kérdést kapott, amit még korábban soha nem kérdeztek meg tőle. Az egyik válaszban elmondta, hogy szerinte a filmnek valahol az álom és a valóság között lennie és úgy érzi, hogy a mostani filmjével sikerült leginkább lerombolnia a határt a kettő között. Az Állva maradni rögtön a fesztivál után, november 3-án a mozikba kerül.

A hatodik új film a finn Olli Mäki legboldogabb napja, amelyet már az I. Európai Art Mozi Napon láthatott a magyar közönség néhány héttel ezelőtt. Juho Kuosmanen is elkísérte a filmjét Magyarországra, az Oscar-kampány közben szakított időt a látogatásra, hiszen az Olli Mäki-t nevezte Finnország idén az Oscarra, ami nem meglepő a cannes-i fődíj után. A budapesti közönségtalálkozónak külön ízt adott, hogy több nálunk élő finn is részt vett a vetítésen és néhány idősebb néző külön dicsérte a fiatal rendezőt, azért, ahogy megidézte a hatvanas évekbeli Finnország hangulatát. A film egy igaz történetet dolgoz fel, egy világbajnoki címmeccsre készülő bokszoló a főszereplője, akire az egész ország nemzeti hősként tekint, de ő a felkészülés közben szerelmes lesz és inkább a barátnőjére koncentrálna, nem a meccsre. A bájos és humoros romantikus történet december 22-én kerül majd a magyar mozikba. 

A vetítések és a közönségtalálkozók mellett több kiegészítőprogram is várta az érdeklődőket országszerte. A Puskin moziban az előtérben egy négyméteres papírmasé teknős köszöntette a belépőket, a hétvégén a Kultúrbarlang szervezésében 5*3 méteres alapterületű óriástársasjáték várta a mozirajongókat, hogy megmérettessék filmes tudásukat, szombat este pedig buli zajlott Marwell, HuskyJoe és Sazabio közreműködésével. A Mozinet Filmnapok négy napja alatt összesen 4.404 néző fordult meg a vetítéseken.

(Forrás: mozinet.hu)