Jump to content

Nézz előadást online

2020. 04. 08. 19:12

Az MTVA megnyitotta az archívumait, a komolyzenei műsorok, a tévéfilmek, sorozatok mellett felkerült rengeteg tévében rögzített színházi előadás is, ezekből is kiemelkedik a Három nővér Ascher Tamás rendezésében.

A Katona József Színház társulata először 1985-ban mutatta be a Csehov-darabot, Végvári Tamás, Udvaros Dorottya, Bodnár Erika, Básti Juli, Szirtes Ági, Vajda László, Sinkó László, Bán János, Lengyel Ferenc, Horváth József, Pártos Erzsi, Kun Vilmos, Gáspár Sándor, Blaskó Péter és Hollósi Frigyes szereplésével.

Az előadás manapság már szinte legendásnak számít, de hogy miért, annak elmagyarázását átadnánk az Index rezidens színikritikusának, Kovács Bálintnak:

Ascher Tamás előadásában minden megvolt, ami jót a magyar színházról el lehetett mondani: nem elég, hogy az ország vezető színházának társulata, az ország legjobb színészei játszották az egyik legnagyobb rendező vezetésével, a lélektani realizmus mögött ott volt egy második, metaforikus réteg is: a szovjet megszállás utolsó éveiben mindenki pontosan tudta, mit jelképeztek a Prozorov házban elszállásolt (orosz) katonák, akik épp távozni készültek. A cenzúrán okosan átbújó, sorok között is olvasható magyar színházi előadások leggyakrabban idézett, definitív előadása ez, ami után évtizedekig alig mert valaki újra hozzányúlni magyar színpadon A három nővérhez.

Ide kattintva lehet megnézni az előadást.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)