Jump to content

Idén is lesz Belvárosi Sörfesztivál

2019. 05. 30. 19:51

Idén elkészül a fesztivál saját söre is, amit a fogyasztók szavazatai alapján alkottak meg.

Idén harmadik alkalommal szervezik meg a Belvárosi Sörfesztivált a Szabadság téren. A magyar sörszakma éves seregszemléje, a legnagyobb hazai sörfesztivál a fogyasztók szavazatai alapján megalkotott sörkülönlegességgel ésa környezettudatosság jegyében műanyagpohár-mentesen június 5. és 10. között várja a vendégeket.

A Belvárosi Sörfesztiválon idén 6 nap alatt mintegy 250 féle kis- és nagyüzemi sört kóstolhatnak meg a vendégek. A szervezők a tavalyi 100 ezer látogatónál is több résztvevőre számítanak, ezért is tartják fontosnak, hogy teljesen száműzzék a műanyag poharakat a Belvárosi Sörfesztiválról, illetve online elérhetővé tegyék a programfüzetet. Tavaly több mint 150 ezer korsó sört értékesítettek a rendezvény kiállítói, hogyha ezeket egyszer használatos pohárba csapolnák, összehasonlíthatatlanul több szemetet termelne a rendezvény, mint úgy, hogy sörkóstolásra kifejlesztett üvegpohárban kínálják a söröket.

 

Az ingyenes Belvárosi Sörfesztivál kétféle fesztiválpoharat is kínál a sörkedvelőknek. A pultoknál kizárólag ezekbe kérhető majd sör a rendezvényen. A craft sörök ismerői minden bizonnyal jó ismerősként köszöntik majd a Craft Master One poharat, amelyet speciálisan az IPA, APA típusú, tehát a komlóaromákban gazdag, újhullámos sörökhöz fejlesztettek ki. A másik, ugyancsak prémium pohár a Craft Master Bowl, amely egy rendkívül elegáns, tulipán alakú söröspohár, ugyancsak profi sörkóstolók által tervezve.

A fesztivál szervezői – együttműködve a FIRST Craft Beer kisüzemi sörfőzdével – idén egy olyan sörkülönlegességgel is várják a résztvevőket, amilyenre Magyarországon eddig még nem volt példa. Elkészül ugyanis a Belvárosi Sörfesztivál saját söre, amely receptjének megalkotásában – egy online kérdőív segítségével – a fogyasztók is részt vettek, meghatározva egyebek mellett a sör olyan paramétereit, mint a sörtípus, a komlóhasználat, az alkoholtartalom, vagy a szín.

(Forrás: szeretlekmagyarország.hu / fotó: pixabay.com)