Jump to content

Vadonatúj, a Vörös Hadsereg előtt tisztelgő emlékművel köszönti Magyarország az ide látogató Vlagyimir Putyin orosz elnököt

2017. 01. 29. 15:03

Pénteken új, az orosz és szovjet katonák előtt tisztelgő emlékművet avattak Magyarországon. A Béke Angyala nevű szobrot az esztergomi Szent Anna temetőben állították fel, és egyszerre őrzi az első világháborúban a monarchia hadifoglyaiként közelben sínylődő orosz katonák emlékét, és a második világháborúban errefelé elesett vörös katonákét.

A Béke Angyala című szobor egy magas kőtalapzaton áll, és egy szárnyas nőt ábrázol, Vlagyimir Szurovcev oroszországi szobrász műve. A szobrot az oroszországi Békeszerzők és Béke Alapítvány adományozta. Egy esztergomi portál 2014-ben már írt a felajánlásról, ám akkor még csak az első világháborús orosz áldozatokról volt szó, a Vörös Hadseregről nem.

Az avatáson beszédet mondott a magyarországi orosz nagykövet is, aki többek között így fogalmazott: "Nagyon is szimbolikus, hogy az emlékmű avatása éppen az orosz elnök magyarországi látogatásának alkalmára esik. Ez is bizonyítja, hogy milyen magas szintű és mennyire erőteljes együttműködésünk."

Majd felolvasta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter üdvözlő levelét. Ebben Lavrov arról írt, hogy “Sajnálattal kell megállapítanom, hogy néhány országban - beleértve olyanokat is amelyek magukat fejlett demokráciának mondják - a nácizmus rehabilitációja, és Hitler ténykedéséne dicsőítése zajlik.”

Pénteken egy moszkvai, holokausztra emlékező rendezvényen Lavrov szintén kitért az emlékművekre, igaz ott Magyarországot nem említette konkrétan. "Mély aggodalommal figyeljük azt a dicstelen háborút, amit számos EU-s országban vívnak olyan emlékművek ellen, amelyek a szovjet katonák előtt tisztelegnek, akik életüket adták a haláltáborok rabjainak felszabadításáért, és azért, hogy megmentség Európát a barna pestistől." Lavrov többek között egy lettországi és egy lengyelországi emlékmű közelmúltbeli lebontására célozhatott.

A Russia Todaynek egy szakértő így kommentálta Lavrov szavait: "A Magyarországgal kapcsolatos helyzet meglehetősen egyedülálló Kelet-Európában, és teljes fordulat látszik az orosz - magyar kapcsolatokban. Korábban a Vörös Hadseregnek állított emlékműveket elkezdték lerombolni, és a szovjet csapatokat rendszeresen megszállóknak, és nem felszabadítóknak nevezték. Az új magyarországi emlékmű egy lépés a rossz kapcsolat lezárására, és a nagyon-nagyon jó időszak megkezdésére" - így hangzik Martin McCauley történész nyilatkozata az orosz állami tévének.

Az avatáson beszédet mondott Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára, de nem a kormány tagjaként, hanem a térség parlamenti képviselőjeként. A hirado.hu tudósítása szerint többek között ezt mondta: "A rövid, de annál véresebb 20. század szerencsére véget ért, és Európa országainak Portugáliától Oroszországig most újfajta veszéllyel kell szembenézniük. Reméljük, hogy most nem az öngyilkossági kísérlet lesz népeink közös nevezője, hanem az önvédelem, és sikerrel fogjuk megakadályozni, hogy mindennapjainkon úrrá legyen a félelem és a terror."

Szintén beszélt a város fideszes polgármestere, és koszorúztak a kazah, fehérorosz és azeri nagykövetek, illetve Honvédelmi Minisztérium képviselői is.

(Forrás: hirado.hu)