Jump to content

Június közepén bezár a Planetárium

2017. 05. 19. 09:32

Borzasztó állapotban van az épület, a fenntartó Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak pedig elfogyott a pénze, június 18-án bezárja kapuit a Planetárium. Már mindent megtettek, amit megtehettek, de túlnőtt rajtuk a feladat, mondta Lőrincz Henrik csillagász a lapnak. 

"Milliárdos beruházásra van szükség, a technikai fejlesztést is beleszámítva. De az igazán sürgető feladat az épület felújítása, a kupolán kívül gyakorlatilag mindenhol vissza kell bontani a tetőt és egy teljesen más konstrukcióval újjáépítenünk”  - tette hozzá az előadó. Lőrincz elmondta, hogy az épület leromlott állapota mellett komoly gond, hogy technikailag is 3-4 generációval vannak lemaradva, máshol már nagy teleljesítményű videoprojektorokkal az egész kupolát három dimenzióban vetítik be. 

Lőrincz elmondta, hogy néhány hete minisztériumi megbízottak látogattak a Planetáriumba, hogy felmérjék az állapotát, de egyetértettek már akkor abban Planetáriumot meg kell menteni. A támogatásról szóló döntést a legjobb esetben is csak az Országgyűlés őszi ülésszakában hozhatják meg, amit külön nehezít, hogy az épület az állam, a fővárosi és a X. kerületi önkormányzat osztatlan közös tulajdonát képező Népligetben áll. 

(Forrás: pestbuda.hu)