Jump to content

Még több támogatást osztottak ki

2021. 01. 05. 12:54

Húsz, könnyűzenével foglalkozó médium 34,4 millió forintot, továbbá tizenkilenc magyar könnyűzenei pályázat pedig mintegy 30 millió forintos támogatásban részesül az NKA döntése értelmében – írja az MTI.  

A Hangfoglaló Program Médiatámogatási Alprogramjának részeként jelent meg az a 30 millió forint keretösszegű pályázat, amely a teljes egészében vagy akár csak egy rovatukban könnyűzenével foglalkozó print és online médiumoknak szólt. A 2021. évi működést segítő felhívásra 22 médium jelentkezett, összesen 39,2 millió forintos igényt megfogalmazva – olvasható a közleményben.     

Ugyancsak döntés született a magyar dalt népszerűsítő, a dalszerzést oktató, a dalok befogadását segíteni kívánó pályázatról, amihez hasonlót 2019-ben hirdetett meg először a Kollégium.

Emellett hét önkormányzat (Ferencváros, Miskolc, Mórahalom, Szolnok, Szombathely, Tata és Zsámbék) egy másik pályázat keretében támogatást kapott a városuk zenei koncepciójának kidolgozására. 

Beszámoltak továbbá arról is, hogy a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramban két meghívásos és egy nyílt pályázatról döntöttek. Ezenfelül meghívásos pályázat révén 5-5 millió forintos kiemelt támogatást kaptak „nemzetközi jelenlétük fokozására és megerősítésére” a Harmed, a Jazzbois, a The Devil's Trade nevű formációk, valamint Babé Sila is.

Döntöttek továbbá arról is, hogy a Hungarian Oncomins Tunes (HOTS) exportiroda 2021. évi működését ugyancsak 40 millió forinttal támogatják, amelyet elsősorban a nemzetközi showcase fesztiválokon történő magyar jelenlétre kell fordítani.

(Forrás: index.hu / fotó: pixabay.com)