Jump to content

Csodás kolostorromok kora tavaszi csatangoláshoz - Templom a Bél-kő lábánál

2016. 02. 02. 09:10

A hegytetőkön, csendes völgyekben megbúvó kolostorok egykor a világtól elvonult szerzeteseknek adtak otthont. Legtöbb ilyen épületünk ma már csak rom, de így is misztikus hangulatot árasztanak, és visszaröpítik az embert a múltba. Mivel pedig gyönyörű környezetben állnak, tökéletes célpontjai lehetnek egy-egy hétvégi kirándulásnak.

Templom a Bél-kő lábánál – Bélapátfalva, ciszterci apátság

A Bükkben, a Bél-kő oldalában áll az egyik legismertebb középkori emlékünk, a bélháromkúti ciszterci apátság, amelyet II. Kilit egri püspök építtetett 1232-ben. Itt találjuk hazánk egyetlen épségben megmaradt ciszterci apátsági templomát. A Háromkút-forrás mellett már korábban megépült a monostor, ahová Zircről és a Pilisből érkeztek szerzetesek, de ennek sajnos csak az alapfalai láthatók.

A késő román stílusban épült templomnak a ciszterci rend előírásainak megfelelően nincs tornya. Később átépítették gótikus stílusban, majd az 1700-as években újjáépítették, és a falu plébániatemploma lett.A templom mellett, a régi erdészházban kiállítás mutatja be az apátság történetét.

A Bél-kő alatt olyan beszédes helynevekkel találkozhatunk, mint például az Áldozókő vagy a Hamuhegy. Ezek arra utalnak, hogy az itteni három forrás körül pogány áldozati hely lehetett. A forrásokat később is sokan látogatták, mert vizüknek csodás, gyógyító erőt tulajdonítottak.

Megközelítése: Ha gyalogolni akarunk, Bélapátfalván a temető mellett induljunk el a Bél-kő irányába az ún. zarándokúton, ha autóval megyünk, akkor a régi kőbányához vezető úton közelíthetjük meg a templomot.