Jump to content

FELKAPOTT LETT MAGYARORSZÁG A KÜLFÖLDI TURISTÁK KÖRÉBEN

2016. 06. 13. 10:53

Özönlöttek hazánkba a külföldi turisták a nyáron, és ősszel is csúcsra járnak a magyarországi szállodák. Hazánk népszerűsége egész évben folyamatosan emelkedik a más országbeli utazók körében, idén eddig többen fordultak meg nálunk, mint 2009 egészében. Ezt igazolják a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett utasforgalmi adatai is, amelyek szerint augusztusban a belföldi turizmusban is folytatódott a bővülés.

Szárnyra kapott a magyarországi turizmus ebben az évben, a szálláshelyek forgalmának tavaly óta megfigyelhető dinamikus bővülése a nyaralási főszezonra rekordmagasságokba emelkedett. Piaci jelentések kitartóan növekvő turisztikai látogatottságról szólnak az őszi-téli hónapokra is, miközben tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nyaralási főszezon harmadik hónapjáról közölt hivatalos adatokat. Augusztusban a Magyarországra látogató vendégek száma 7,3 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, míg az általuk itt eltöltött éjszakák számának 5,7 százalékos bővülésével a szállásdíjbevételek a nyár végén 17 százalékkal haladták meg a tavalyi adatokat.

A KSH jelentéséből kiderül: augusztusban, illetve a nyár egészében a legjelentősebb küldő országok többségéből nőtt a kereslet hazánk iránt. Bár a német turisták eddig két százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek nálunk az idén, ezt többszörösen ellensúlyozta, hogy a Lengyelországból, Hollandiából, Olaszországból és Csehországból érkező turisták száma 2-8 százalékkal gyarapodott, valamint több ország esetében folytatódott a két számjegyű növekedés. Így például a brit turisták érkezése 21, a spanyoloké 16,7, az amerikaiaké pedig 12,7 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusit.

Miközben a hazánkba érkező turisták nemzetiségi összetétele változik, a létszámot, a vendégéjszakát és a költési hajlandóságot tekintve az egyenleg pozitív – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, kiemelve: az év eddig eltelt időszakának számai összességében kedvezőbbek, mint az előző év adatai. Ezt jól szemlélteti az a KSH-adat, amely szerint éves összevetésben tavalyhoz képest 8,5 százalékkal több vendég fordult meg idén a magyarországi szálláshelyeken – számuk idén meghaladhatja a tízmilliót. – Jól látszik, hogy ebben az évben várhatóan ismét rekorderedményeket produkáló hazai turizmus nem függ nagymértékben egy-egy meghatározott országtól, mivel egyre több a fontos küldő országunk – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára. Ruszinkó Ádám az orosz turisták számának visszaesését mutató statisztikák kapcsán jelezte, a csökkenés mérséklődik, mértéke jelenleg megközelíti a húsz százalékot, de még így is el fogja érni a 2013-as szintet. – Ezzel a magyar turizmus együtt tud élni – fogalmazott a helyettes államtitkár, hozzátéve: mindent megtesznek az orosz turistaforgalom visszaesésének tompításáért.

Ruszinkó Ádám hangsúlyozta: az ENSZ Turisztikai Világszervezetének adatai szerint is kimagaslónak számít a magyar turizmus növekedése, amely a világátlag több mint négyszerese, az európainak pedig több mint a háromszorosa. Európában egyedül a görögországi turizmus előzi meg növekedésben a magyarországit.

A migránshelyzet hatásairól a szak­államtitkárság vezetője elmondta, bár a szeptemberi adatok még nem állnak rendelkezésre, az előzetes becslések szerint a budapesti szállodák foglaltsága – ahova a külföldi vendégek kétharmada érkezik – 90 százalék körüli volt az ősz elején, válság jele egyáltalán nem mutatkozik a turizmusban. Az októberi hosszú hétvégére már most csaknem teljes a foglaltság a hotelekben – közölte Ruszinkó Ádám.

Rámutatott: 2010 óta minden jelentős mutatóban jobban teljesít a magyar turizmus, mint korábban bármikor, idén például az első nyolc hónap alatt több vendég érkezett Magyarországra, mint a 2009-es esztendő egészében. A vendégek száma 2010 és 2014 között 30 százalékkal, a vendégéjszakáké 25 százalékkal nőtt. A helyettes államtitkár az eredmények eléréséhez egyebek között az uniós pénzekből végrehajtott fejlesztések, a fapados légitársaságok járatbővítései, valamint – az augusztusban közel ötszázalékos bővülést felmutató belföldi turizmus esetében – a Szép-kártya élénkítő hatását emelte ki.