Jump to content

Csaknem 170 millió forintból végzik a mecseki barlangok felújítását

2016. 12. 28. 14:13

Csaknem 170 millió forintos európai uniós forrásból végzik a mecseki barlangok - köztük az abaligeti és tettyei mésztufa barlang - környezetvédelmi célú átalakítását és felújítását - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI)

Korszerűsítik a két barlang világításrendszerét. A jelenlegi eszközöket energiatakarékosabb, kisebb hőkibocsátású és mérsékeltebb fényszennyezést okozó LED-es világítótestekre cserélik - áll a nemzeti park közleményében.

Az abaligeti barlangban a patakot, a barlang levegőjét, élővilágát valamint a kőzetek mozgását figyelő monitoringrendszer épül ki. Mindkét helyszínen végeznek majd kőzetmegerősítési munkákat is.

A kivitelezés miatt az Abaligeti-barlang már nem látogatható, a tettyei barlang pedig február elsejétől várhatóan május 11-éig zárva tart - írták.

Gerendás Róbert, a DDNPI pályázati referense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a két barlang felújításának költsége nettó 68 millió forint.

A tettyei mésztufa-barlangban 2015-ben több mint 11 ezren, az abaligeti barlangban pedig csaknem 49 ezren fordultak meg.

Az írásos összefoglaló kitért arra is, hogy a projekt későbbi szakaszában a Mecsek és a Villányi-hegység területén található más kisebb barlangok - baleset-megelőzési és élőhelymegőrzési célú - lezárása is megtörténik, valamint bezárják a Szársomlyón az egykori bauxitbányászatból megmaradt tárókat, járatokat is.

Gerendás Róbert közölte azt is, hogy mintegy 100 ezer hektár védett terület - köztük a Gemenc, Béda-Karapancsa és a barcsi ősborókás - természetvédelmi kezelését végző nemzeti park területén több mint kétszázötven barlang található.

(Forrás: MTI)