A Schneebergen 2010 októberében kilenc birkát tépett szét egy farkas, a magyar határtól légvonalban mindössze negyven kilométerre. A gazda akkor DNS-mintát vetetett, hogy bizonyítsa az erdészeknek, nem kutyák támadták meg a nyáját. Igaza volt. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-nél nem erősítették meg a farkas átköltözését, de nem is az a lényeg, most van-e ilyen, régen látott vadállat magyar területen vagy sem, hiszen elméletileg bármikor lehet. Inkább az a fontos, hogy tisztában legyünk az állat természetével és ennek megfelelően viselkedjünk az ő területén.

– A farkas alapvetően fél az embertől, kerüli a vele való találkozást, rendkívül bizalmatlan, inkább elbújik, mint hogy egyáltalán a kétlábúak szeme elé kerüljön – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Sándor Gyula, a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási Intézetének egyetemi docense. Persze elképzelhető olyan szituáció, amikor az állat veszélyben érzi magát és szembefordul...

– Hangsúlyozom, ennek nagyon kicsi a valószínűsége, de ha mégis úgy tapasztalnánk, hogy támad, azaz hátracsapja a fülét, morog, vicsorog, ugyanúgy kell viselkednünk, mint egy kutya esetében. Először próbáljuk meg mozdulatlanságunkkal üzenni azt, hogy mi nem jelentünk rá veszélyt, ha ettől nem nyugszik meg és még közelebb jön, egy bottal vagy nagy mozdulatokkal, hanggal próbáljunk ráijeszteni – ajánlja a szakember.
Magyarországon az I. világháború után pusztult ki az állomány és csak az 1980-as években jelent meg újra nálunk a farkas. Az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Parkban tudni állandó jelenlétükről, de alkalmanként megtalálható a Zempléni-hegységben, a Mátrában és a Gemencben is. Elkóborolt egyedeket többször megfigyeltek már több dunántúli erdőben is. Hazánkban 1993 óta védett, 2001 óta fokozottan védett faj.