Valami külső és belső kényszer hajt bennünket: ahogy beköszönt a jó idő, mintha mágnes húzna a Rómaira. A vízpart és beach hangulat önmagában kevés lenne ahhoz, hogy évről évre kivigyen bennünket, és újra teszteljük a hekket, a sört és a kedvenc helyeinket. Az összbenyomás számít, annak a 10-15 dolognak az összessége, ami miatt úgy érezzük: nyáron vétek kihagyni.
Miután leszállunk a HÉV-ről, a szinte kihalt Rozgonyi Piroska utcán gyaloglunk ki, és az utca végén robban bele az arcunkba a vízpart: tömeg van, hangzavar, sokan a magyar-izlandi meccsre készülnek, két lány fekete koktélruhában sétáltat kutyát, egy srác éppen azt magyarázza a barátnőjének, hogy milyen szép és rendezett lenne a part, ha mindenütt lebetonoznák a járdát, egy másik férfi éppen az aktuális anyagi helyzetén pörög a barátnőjével (szerintünk hamarosan szakítanak), egész családok piknikeznek a víz közelében, kutyák rohannak lelkesen az elhajított faág után, és holland fiatalok vitatkoznak éppen valamiről.
Minden túl szépnek, túl vidámnak, túl idillinek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, be is villan egy pillanatra, mi lesz majd a mobilgát után, aztán hála Istennek győznek az érzelmek a tolakodóan tudálékos ész fölött, és inkább pihenünk, hagyjuk, hogy a lábunk vigyen.
Először végigjárjuk a partot, mielőtt ennénk valamit, az Aquincum felőli részén kezdjük, ahol a bokrok között éppen eltűnik egy pár, egy másik páros pedig mintha hosszúra nyúlt partiból érkezne a kis hídon át. Mások kutyát próbálnak sétáltatni, mert erre jóval kisebb a forgalom. Az egyik stégen horgászatra készülődnek.
Sok keresnivalónk itt nincsen, továbbsétálunk. Így bukkanunk két gyöngyszemre. Az egyik a Szittya Pita.
Ez az egyetlen büfé a Rómain, ahol nem a meccs megy, hanem klasszikus zene szól, úgyhogy muszáj megállni.
A pultnál két álmodozó tekintetű fiatalember, a pulton langalló, a tűzhelyben lángok, egy asztalon normális fűszerek, mondjuk vendég az nincsen annyi, mint a mainstream hekkezős helyeken, van hová leülni, és nem kell negyed órát várni a rendelésre.
A másik, amit a szívünkbe zártunk, az a hely, ahol gluténmentes halat és gluténmentes sört kapsz.
Mi a következő megállóban, a Platán Étteremnél ülünk le enni, hullám csodaburgonyát, ami finomnak finom, érdekes az alakja is, de csodálatosnak semmiképpen nem neveznék, mert erősen középkategóriás. A büfé viszont nagyon kellemes, és még itt sincsen tömeg, a három hölgy a pult mögött pedig tündéri. 675 forintot hagyunk ott a krumpliért és a 3 dl almaléért.
Jó érzés, hogy megvannak a korábbi években megismert kedvencek. Itt van például a Két Rombusz, ami külön kis univerzum a Rómain belül. A Szigeten bukkanni eldugottabb szegletekben ilyen nyugis udvarokra, hasonlóan nyugis közönséggel.
